Gyógyszerek - és a máj (1. rész)

16 Oct 2020 Hozzászólások:  Megtekintések: 
m--j2.jpg
dr. Székely Gábor
Közzétette dr. Székely Gábor

A máj a szervezet méregtelenítő, lebontó folyamataiban központi szerepet játszik. Éppen ezért igen fontos a (legtöbb esetben) testidegen anyagnak számító gyógyszerek metabolizmusában. Bemutatjuk még azt is, melyek a közismerten máj- azaz hepatotoxikus szerek.

Testidegen anyagok?

A szervezet tehát a gyógyszereket valóban testidegen anyagként, ún. xenobiotikumként ismeri fel, és azokat bejutásuk és felszívódásuk után minden eszközzel megpróbálja lebontani, majd eltávolítani. Maga a metabolizmus, az enzimatikus úton történő lebontás is azért történik, hogy utána a vizelet, kisebb mrétékben az epe, azaz a széklet útján e vegyületek kiürüljenek a szervezetből.
A gyógyszerek lebontásának lényeges eleme, hogy olyan metabolitok (mondjuk közti-/ill végtermékek) jöjjenek létre, amelyek 1. biológiai hatása, aktivitása már kisebb, 2. amelyek zsíroldhatósága is kisebb, inkább vízoldható származékok keletkezzenek.
A máj, mint központ

Ennek a lebontó működésnek a lelke a májban az ún. sima endoplazmatikus retikulum nevű felszín, ide kerülnek a valóban testidegen vegyületek (pl. gyógyszerek, alkohol) – de ide kerülnek a szervezet saját hormonjai, fehérjék stb is.
A bontás fázisai
A gyógyszerek lebontása általában két fázisban zajlik: az első inkább előkészítő jellegű. Sok szer azonnal a második fázisba kerül, tehát ez sem egyértelmű, és nem törvényszerű.
Az 1. fázis kémiai reakciói: oxidáció, redukció, hidrolízis, hidráció stb. Ezek révén próbál a máj vízoldhatóbb származékokat képezni. (Előadódhat, hogy az ún. prodrugok esetében éppen ekkor keletkezik az aktív metabolit, amely valójában hat, vagy egy toxikus származék, amely mérgezőbb, és épp ezért súlyos mellékhatásokat kelt.)
A 2. fázis reakcióira jellemző, hogy az előző fázisból származó anyagok, molekulák ún. szubsztrátokkal "konjugálódnak" - egyesülnek, hatástalanná válnak – egyben alkalmassá a kiürülésre.
Májenzimek?

A máj gyógyszerbontó enzimcsaládjának talán legfontosabb csoportja a citokróm P-450 enzimek (CYP 450), amely oxidatív reakciókat végez a vegyületeken. Ennek a családnak mintegy 50 „izoformja” létezik, melyek közül mintegy 6-7, amely valójában részt vesz a gyógyszerek lebontásában.
Mindannyian mások vagyunk?

Igen, még ebben is… Ez a bizonyos CYP-család egyénenként más és más! Ezért fordulhat elő, hogy – a kár családon belül is – ugyanaz a gyógyszer a másiknak nem hat annyira, vagy épp fordítva. A CYP-család gyógyszerválasz-módosulást okozhat:
1. indukció történik, azaz gyorsul a gyógyszer bomlása – csökken a hatás, és/vagy rövidebb ideig tart
2. gátlás jön létre (inhibitorok), azaz lassul a gyógyszer bomlása – erősebb a hatás, és/vagy tovább tart
Ezek a jellemzők főleg akkor válnak fontossá, amikor valaki több gyógyszert szed, mert a fentiek alapján számos (sokszor nem előnyös) gyógyszerkölcsönhatás adódhat mindebből.
Májkárosító hatás

Sok esetben egy gyógyszer májkárosító hatása sok évvel a forgalomba hozatal után derül csak ki… Miért? Tudnunk kell, hogy a forgalomba hozatal idején általában maximum néhány ezer személy, beteg kapta a gyógyszert – egyáltalán nem biztos hogy rajtuk jelentkezik a májkárosító hatás, ha annak gyakorisága pl. 1: 10.000. (Ezért is nagyon fontos a gyógyszerek forgalomba hozatal utáni nyomon követése, figyelése, a mellékhatás-bejelentés stb.)
Mi befolyásolhatja a májkárosító hatást?
- a beteg életkora
- rassz, népcsoport
- nem
- tápláltsági állapot
- fennálló májbetegség
- a vese állapota
- terhesség megléte
- a gyógyszer dózisa, a szedés tartama
- gyógyszerkölcsönhatások

forrás: Fürst: Farmakológia tankönyv, MSD Orvosi kézikönyv a családban

A megosztóról

dr. Székely Gábor
Ebben a rovatban tud kérdéseket feltenni a Kedves Olvasó. Elsősorban a gyógyszerekkel kapcsolatosan, de egészség-betegség témaköreiben is természetesen, Hangsúlyozzuk, hogy a weboldal információi nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést! A kérdéseket és válaszokat csak abban az esetben publikáljuk az oldal felületén, ha ehhez hozzájárulnak és akkor is csak a személyes adatok szerepeltetése nélkül.

Egészséges életmód

Itt híreket, cikkeket közlünk az egészséges életmóddal, diétákkal, mozgásformákkal kapcsolatos tematikákat illetően. Ide kerülnek a gyógynövényekkel foglalkozó írások és hírek is.


Betegségek

E menüpontban szervek, szervrendszerek szerinti csoportosításban szerepelnek hírek, rövid közlemények és betegségleírások az érdeklődők és a betegek számára.


Gyógyszerek

Vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerek. Ezekkel kapcsolatosan kizárólag a hatóanyagneveken szerepel minden készítmény. A cikkek, hírek hatásokkal, mellékhatásokkal, klinikai vizsgálatokkal, újabb eredményekkel foglalkoznak. Hirdetéseket nem teszünk közzé vény nélkül kapható gyógyszerekkel kapcsolatosan sem. Nem gyógyszerek Itt kerülnek bemutatásra az orvostechnikai eszközök, étrend-kiegészítők és a kozmetikai termékek. Az oldal célja nem a hirdetés, hanem a korrekt tájékoztatás.

Bővebben...

Keresés Gyógyszer.Ész