A COVID-19-NÉL ROSSZABB IS JÖHET

08 Jul 2020 Hozzászólások:  Megtekintések: 
who-infekt-dis.jpg
dr. Székely Gábor
Közzétette dr. Székely Gábor

A WHO sürgősségi listáján jelenleg ugyan a Covid-19 elleni kutatás-fejlesztés szerepel az első helyen, ám a lajstrom végén még mindig ott van a rejtélyes és rettegett „X-betegség”.

Ez egy olyan, jelenleg még nem ismert kórokozót jelöl, amely akár még az új típusú koronavírusnál is súlyosabb pandémiát és azzal együtt világgazdasági válságot okozhat. A szakemberek úgy vélik, hogy az „X-betegség” is egy állatról emberre terjedő fertőzés, úgynevezett zoonózis lesz, ezek száma ugyanis az elmúlt ötven évben megduplázódott, és a globális éghajlati és egyéb kedvezőtlen változások miatt, amelyeket döntően az emberiség saját maga idéz elő, továbbiak felbukkanásával is számolni kell.

135 évvel azután, hogy Louis Pasteur beadta az első veszettség elleni oltást, az emberiségre egy másik, emberről állatra terjedő megbetegedés, ún. zoonózis jelenti a legnagyobb veszélyt, a COVID-19. Azt továbbra sem tudni, hogy a jelen pillanatban is emberéletek ezreinek kioltásáért felelős új típusú kínai koronavírus eredetileg milyen állatban fejlődött ki (eleinte denevérre, majd kígyóra, aztán a tobzoskára gyanakodtak), és az igazság talán sosem fog kiderülni, hiszen Kínában gyakorlatilag mindenféle vadállatot meg lehet venni a piacokon.

A 2003-as SARS-járvány terjesztéséért felelőssé tett cibetmacskát éppúgy, mint denevért, kígyókat, rovarokat, vagy a legkülönbözőbb nagyvadakat. Az is felvetődött, hogy laboratóriumban hozták létre a vírust, ezt azonban a kutatók döntő hányada elvetette. Egy biztos: az elmúlt hónapokban a kórokozó képessé vált terjedni emberről emberre is. Ugyanez igaz az ebolára, amelynek természetes gazdaállata szintén nem ismert, de jelen ismereteink szerint vérrel és testnedvekkel terjed az emberek között.

A WHO becslése szerint az összes emberi betegség mintegy 60%-a állati eredetű, vagyis zoonózis, de az elmúlt évtizedben azonosított új betegségeknek már a 75%-ára igaz ez.

Jelenleg több mint 200, állatról emberre terjedő betegség ismeretes: a veszettségtől a pestisen, a rühességen és a Lyme kóron át a tuberkulózisig vagy éppen az AIDS-t okozó HIV-fertőzésig.  Az elmúlt ötven évben megnégyszereződött az állatról emberre terjedő betegségek száma, nagyrészt a trópusi országokban. Nem minden zoonózis válhat világjárvánnyá, de a legtöbb pandémiát a zoonózisok okozzák.

Az átvitt kórokozók lehetnek vírusok, baktériumok, paraziták és gombák, a vírusok 80, a baktériumok 50, a gombák 40%-a képes állatról emberre is terjedni. Ezek az enyhe lefolyású vagy akár tünetmentes betegségtől a súlyos-, vagy akár halálozással járó állapotokig sokféle kockázatot hordozhatnak. A zoonózisok terjedhetnek a fertőzött állat húsával, tejével, amit az ember elfogyaszt, az állat harapásával, továbbá a fertőzött állat ürülékével, amely bekerül a természetes vizekbe, a talajba.

forrás és a cikk folytatása: http://tudas.hu/category/egeszseg/

A megosztóról

dr. Székely Gábor
Ebben a rovatban tud kérdéseket feltenni a Kedves Olvasó. Elsősorban a gyógyszerekkel kapcsolatosan, de egészség-betegség témaköreiben is természetesen, Hangsúlyozzuk, hogy a weboldal információi nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést! A kérdéseket és válaszokat csak abban az esetben publikáljuk az oldal felületén, ha ehhez hozzájárulnak és akkor is csak a személyes adatok szerepeltetése nélkül.

Egészséges életmód

Itt híreket, cikkeket közlünk az egészséges életmóddal, diétákkal, mozgásformákkal kapcsolatos tematikákat illetően. Ide kerülnek a gyógynövényekkel foglalkozó írások és hírek is.


Betegségek

E menüpontban szervek, szervrendszerek szerinti csoportosításban szerepelnek hírek, rövid közlemények és betegségleírások az érdeklődők és a betegek számára.


Gyógyszerek

Vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerek. Ezekkel kapcsolatosan kizárólag a hatóanyagneveken szerepel minden készítmény. A cikkek, hírek hatásokkal, mellékhatásokkal, klinikai vizsgálatokkal, újabb eredményekkel foglalkoznak. Hirdetéseket nem teszünk közzé vény nélkül kapható gyógyszerekkel kapcsolatosan sem. Nem gyógyszerek Itt kerülnek bemutatásra az orvostechnikai eszközök, étrend-kiegészítők és a kozmetikai termékek. Az oldal célja nem a hirdetés, hanem a korrekt tájékoztatás.

Bővebben...

Keresés Gyógyszer.Ész